A
Móricz Zsigmond Gimnázium díszterme sokadik
alkalommal ad otthont a bálnak. A második
kerületben található iskola ideális helyszín
a bál megrendezésére, hiszen a modern
épület valamint az elegáns díszterem
összhangja önmagában is megalapozza az
est jó hangulatát.
Felérvén
a Rózsadomb tetejére üveg homlokzatú
főbejáratával rögtön szembe tûnik egy
új keletû épület, mely a kerítés mögött
hosszan elnyúlva várja a látogatókat.
Ez a Móricz Zsigmond Gimnázium, mely
Budapest legmodernebb és legszebb iskoláinak
egyike. A tágas iskolaépület csupa ablak,
csupa fény, melyet kívül-belül az egyszerûség,
formai tisztaság és modern elegancia
ural.
Az iskolába belépve azonnal lenyûgözi a látogatót, hogy bármerre is néz, mindenhol
szabadon burjánzó, egybefüggő növényzetet lát. A lépcsők korlátjain és a folyosókon
elhelyezett virágtartókban a legkülönfélébb növények láthatók. A folyosók a földszinten
és az emeleten egyaránt a kör alakú aulába vezetnek, melynek teljes kerületén
galéria fut körbe. Az aulából feltekintve csodás látványt nyújt a galéria korlátját
ellepő, rajta áthajló zöld indák és levélkötegek sûrû szövedéke.
Minden
évben a New York Bálok idején
azonban kicsit más képet mutat az
iskola. A bálra érkező vendégek a
főkapun belépve pompásan feldíszített terembe
érkeznek: a kapuban óriási luficsokrok,
a korlátokon szerpentin kötegek, az
aula mennyezetén átívelő hatalmas
girlandok és az esti égbolt színeit
idéző transzparens, mely a rendezvény
nevét hirdeti: "New York Bál".
Táncegyesületünk báljait minden alkalommal több hónapos szervezés, készülődés előzi
meg. Heteken át folyik a díszítőkellékek beszerzése, a grafikai, nyomdai munkák
elkészítése, a programok, mûsorszámok megszervezése és a versenyek előkészítése.
A Bál napján általában már déli 12 órától 15-20 fős csapat (fiúk-lányok vegyesen)
szorgoskodik a bálterem berendezésén. Köztük ott van sok lelkes táncos is, akik
aktív tagjai az egyesület közösségi életének.
A
díszítési munkálatok több szálon futnak. Egyik a New York
Bálok hangulatát és színvonalát jellemzően meghatározó (modern)
hang- és fénytechnika beüzemelése, mely természetesen a fiúk
feladata. Miközben a srácok ezen dolgoznak, a lányok - néhány
fiú segédletével - a termet díszítik. (Idén 300-nál is több,
a tavasz színeiben játszó lufit fújtunk föl, melyekkel az
aulát és az újonnan megnyitott dísztermet szépítettük.) Aztán
ott van még a girlandok, lampionok és szerpentinek elhelyezése
is. A több éves gyakorlatnak köszönhetően a munka mára már
jól szervezetten folyik, és mindenki tudja a dolgát.û
A
fáradságos munka ellenére a csapat nagy része általában
jól szórakozik, ám igazán akkor pörög föl a hangulat, mikor
Kovács Béla megunja a csendet és beindítja
a "zenegépet". A jókedvû készülődés eredményeként pompás színekben
ragyogó, csillogó bálterem várja a bálozókat, mely mesterkéltség nélkül olvad
bele az iskola kellemes, természetes légkörébe.
Csernusné Lehoczki Ágnes
|