Idén ősszel is a Társastáncé és a Salsáé lesz a főszerep, de természetesen nem marad el a Boogie-Woogie és Rock & Roll tanfolyam sem. Ez évtől újdonságként Latin Cardio tanfolyamot is indítunk.
Minden kezdet nehéz. Nem volt ez másként
a mi tánciskolánk esetében sem.
A New York Tánciskola
első lépései
Vass Róbert a New York Tánciskola vezetője
1997 nyarának
végén született meg az ötlet
Vass
Robi fejében: „Ha már úgyis a
tánc az életem, hát miért ne alapíthatnék
egy tánciskolát?!”
Első útja az ELTE
Tanító és Óvóképző Főiskolára
vezetett, ahol hamar megegyezett a
vezetőséggel, hogy heti két alkalommal
táncot tanít majd az egyetemistáknak.
Eleinte csupán egy kezdő és egy haladó
csoporttal indult a tánctanfolyam.
Míg ő a teremben okította a vállalkozó
kedvű fiatalokat, addig felesége,
Adrienn, a folyosón igazította el
az érdeklődőket, akikből már akkor
is volt bőven. A kezdő csoportot a
budapesti egyetemekről érkezők töltötték
fel, míg a haladósok Robi korábbi
tanítványaiból tevődtek össze.
ELTE Tanító és Óvóképző Főiskola 1997-2007
Fél év elteltével már annyira felpörgött
a dolog, hogy ideje volt saját nevet
adni a tánciskolának. Hosszú éjszakák
töprengése után Robiék így gondolkoztak:
„Általában a tánciskolák valamely
táncfiguráról kapják a nevüket. Mi
lenne, ha New Yorknak neveznénk el,
hisz ez egy gyakori figura a Cha-Cha-Cha-ban
és Rumbában
egyaránt!”
1998 januárban, miután
a név és a logo is elkészült, az
MTASZ hivatalosan bejegyeze a New
York Táncegyesületet, mint
a szövetség tagját. Immáron, mint
egy komoly táncegyesület elnöke folytatta
munkáját Robi, az ELTE tornatermében.
Robi oktatás közben
Elkészült a New York logo 1998 január
Az első Bál és az
első Tánctábor
New York Bál
1999
több okból is jeles évszám a New
York Tánciskola történetében.
Ekkor kerültek megrendezésre az első
Tánctábor
és az első New
York Bál. Nyáron Csopakon
tölthettek együtt egy hetet a táncosok,
ősszel pedig a MOM (Magyar Optika
Művek) Művelődési házában vehettek
részt az első bálon.
A táncolni vágyók az évek során egyre
többen érkeztek, s lassan kezdett
kevés lenni az idő és hely. Éppen
ezért 2000-ben nyitotta
meg kapuit a Jókai
Mór Általános Iskolában (a mostani Deák Diák Általános Iskola) a tánciskola
második terme, mely új távlatokat
nyitott a jövőre nézve. Nem csupán
azt jelentette, hogy több embert lehet
megismertetni a tánc csodáival, hanem
új tanárok érkezhettek, új csoportok
alakulhattak, új táncokat lehetett
bevenni az eredeti 12
tanított tánc közé.
Jókai Mór Általános Iskola
homlokzata
(a mostani Deák Diák Általános Iskola)
Táncoktatás a Jókaiban
Az első Latin Koktél
- új tanterem a Somogyiban
Buli a Latin Koktélban
A következő jeles
dátum 2001 novembere.
Ekkor került először megrendezésre
a Latin
Koktél, a tánciskola saját bulija,
mely azóta is minden héten
várja a táncosokat a Jókai
termében. A rendezvény az évek
során mind technikailag, mind színvonal
tekintetében komoly fejlődésen ment
keresztül, elég csak a komoly hang
és fénytechnikára gondolni.
Ebben az évben indult az első Salsa-csoport.
Ezzel kibővült a New York Tánciskola
repertoárja, ettől kezdve már nem
csupán a latintáncok kedvelőinek szólt
a mottó: „Tánc az életünk!”
Somogyi Béla Utcai Általános Iskola homlokzata
(a mostani Molnár Ferenc Általános Iskola)
2003-ban ismét komoly
újítások valósultak meg, megnyílt
a harmadik terem is a Somogyi
Béla Utcai Általános Iskolában (a mostani Molnár Ferenc Általános Iskola).
Ide többnyire a hobbysok, előkészítősök
és versenyzők jártak, majd később
ide került a Senior oktatás is.
A bál annyira kinőtte önmagát, hogy
már képtelenség volt évente kétszer
megtartani, így az elnök és segítői
úgy döntöttek, hogy évente csak egy
bál lesz, ám annak színvonala jóval
magasabb lesz minden korábbinál.
A New York Bál a
TV képernyőjén
Oktatás a Versenytánc szakosztályban
2004-től a bál a televízióba is bekerült.
Minden év szilveszterén tűzik műsorra
az összefoglalót, melyben a legemlékezetesebb
pillanatokat és a sztárvendégek produkcióit
elevenítik fel.
2005-ben új tánc
került be az órarendbe: a Boogie-Woogie.
A könnyedségéről és egyedi hangulatáról
ismert táncot Magyarország egyik legjobb
táncosa oktatja, de ez általában is
jellemző a tánciskolára.
A versenytáncosok ekkor már saját külön teremmel rendelkeztek, amit csak ők használtak. Ez eleinte Újpesten, 2006-tól a Bartók Béla úton kapott helyet, majd 2008-tól a Király utcába költöztek át.
Új helyszín a Madách
Imre Gimnáziumban
2006-tól a táncosok
rendelkezésére áll a negyedik
terem is, a Madách
Imre Gimnáziumban. Ide kerültek
a junior csoport lelkes csemetéi, és több felnőtt kezdő, haladó, hobby és versenytánc előkészítő csoport is. 2008-tól az őszi beiratkozásunknak már a Madách Imre Gimnázium díszterme ad otthont.
2007 februárjában a Senior tánccsoportunk felkeltette az írott sajtó figyelmét, a Nők Lapjában két oldalas cikkben számoltak be a tánc és a mozgás öröméről.
Madách Imre Gimnázium homlokzata (2008-tól a beiratkozás helyszíne)
Elkészült a Madách Imre Gimnázium díszterme
Táncóra a Madách Imre Gimnázium dísztermében
Meghódítjuk Budát!
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium homlokzata
Eltelt újabb két év, s iskolánk elérkezett a következő állomásához. 2008-ban ismét megújultunk, s az évnek még nincs vége. Sokak nagy örömére a New York Tánciskola átlépte a Dunát és szeptemberben megnyílik legújabb, s egyben legszebb termünk, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium dísztermében. A 150m2-es tölgyfa parkettás díszterem új tükröket és modern hangtechnikai berendezést kapott, minden készen áll arra, hogy megkezdődjön a tánctanítás. Az iskola komoly történelemre tekint vissza, kora meghaladja a 300 évet, s ezzel a főváros legrégebbi gimnáziumának mondhatja magát.
Tánctanítás az Egyetemi Katolikus Gimnázium dísztermében
Nem csupán az új terem kapott ennyi törődést, a többi is jelentős felújításon esett át. Mind a Madách Imre Gimnázium – ami ez évtől a beiratkozásoknak is otthont ad -, mind a Deák Diák Általános Iskola (a volt Jókai Mór Általános Iskola), s a Molnár Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (a volt Somogyi Béla Utcai Általános Iskola) is.
A New York Bál is új helyszínt és időpontot kap, hisz legnagyobb rendezvényünk kinőtte a Móricz Zsigmond Gimnázium auláját, s egy előkelőbb, tágasabb otthonba költözik, valamikor február körül.
Elmondhatjuk, hogy tánciskolánk új virágzását éli, s 2008-ban egy reformkor kezdődött el, mely megannyi újdonságot és lehetőséget rejt magában.
S hogy mit hoz a jövő? Új termeket? Új táncokat? Esetleg valami egyéb újítást? Csak az ég tudja, és persze Vass Róbert, akinek az elmúlt tíz évben sokak lehettek hálásak. Sokaknak ez a tánciskola és az általa nyújtott lehetőségek változtatták meg az életét, ismerték meg kedvesüket, vagy találtak olyan hobbyra, ami kitölti az életüket. Mindenki ismer mindenkit, aggódunk, ha valakivel valami baj történt, s együtt örülünk egymás sikereinek.
Talán közhely, de
a New Yorkban ez tényleg így van: mint
egy nagy család…