Első
lépések
1983-ban születtem, s már egészen
pici koromban is, amint meghallottam
a zenét, le sem lehetett lőni. Gyermekkoromban
is rengeteget mozogtam, s a tánc
mindig közel állt hozzám. Először
hastáncot tanultam, majd 2001-ben
kezdtem a társastánc rejtelmeivel
ismerkedni a Pataky Mûvelődési Központban.
2004 februárja óta táncolok a New
York Táncegyesületben.
Táncos pályafutás
Kezdetben nem a versenyzés volt
a cél, inkább csak a tudásom fejlesztése.
Úgy gondoltam, hogy a versenyzést,
csak gyerekként érdemes elkezdeni,
de ezt a butaságot hamar kiverték
a fejemből. Minél többet tanultam,
annál többet akartam tudni. Sajnos
több párcserén kellett átesnem különböző
okok miatt. 9 hónapig voltam pár
nélkül, mialatt folyamatosan jártam
magánórákra, edzésekre. Nagyon nehéz
volt, de kitartásomnak meglett az
eredménye.
2004 májusa óta Madarász András
a partnerem, aki "C" osztályos táncos,
így újabb kihívás elé kellett néznem,
hiszen még nem versenyeztem. A felkészülés
szintén nem volt akadálymentes,
hol terem hiány, hol a térdem visszatérő
gyulladása hátráltatott minket,
de nem adtuk fel, így hamarosan
elindulhatunk első közös versenyünkön.
Táncoktatás
2004-től
veszek részt a New York Tánciskola
tanfolyamain, mint oktató. Kezdetben
Madarász Andris segítségeként mind
az iskolában, mind a 2005-ös Keszthelyi
tánctáborban, majd októbertől egyedül
kezdtem a tanítást. Nagyon szeretek
oktatni, hiszen azzal, hogy átadom
a tudásom, folyamatosan én is fejlődöm.
Kezdő és haladó csoportjaim vannak.
Igyekszem a legnagyobb segítséget
nyújtani az alapok elsajátításához,
valamint ahhoz, hogy egy fáradt
napot vidáman fejezzen be az ember!
Mindenkinek javaslom, akinek akár
csak egy másodpercig megfordult
a fejében, hogy táncot kéne tanulni,
hogy bátran kezdjen bele, mert ezt
mindenki meg tudja tanulni!
Természetesen, mint minden táncosnak,
nekem is komoly terveim vannak a
jövőre nézve. Szeretnék minél magasabb
osztályba jutni, minél több tudást
és rutint szerezni a parketten.
S ezt a tudást szeretném még hosszú
évekig átadni a többi táncosnak
is.