New York Tánciskola - Latin és standard tánc, tánctanfolyamok
Versenytánc
A Tánc Világa
Táncok története
Blackpool, a tánc Mekkája
Fellépések
Versenytánc hírek
Versenytánc információk
Versenytáncosaink
Versenynaptár

  Új! ŐSZI TANFOLYAMOK
2010. szeptembertől

Idén ősszel is a Társastáncé és a Salsáé lesz a főszerep, de természetesen nem marad el a Boogie-Woogie és Rock & Roll tanfolyam sem. Ez évtől újdonságként Latin Cardio tanfolyamot is indítunk.

A Felnőtt korcsoporttól egészen a Seniorokig minden korosztály számára több szinten indulnak tánccsoportok.
Új! Őszi tánctanfolyamok
Új! Őszi órarendek



Versenytánc csoportunk
Versenytáncos csoport tánciskolánkban 1999 óta működik. Óráikat az első években klubunk vezetője, Vass Róbert tartotta. A versenyzőknek ekkor még heti egy oktatásuk és egy edzésük volt úgy, ahogy a többi csoportnak. A táncosok fejlődésével azonban egyre több edzési időre és egyéb fejlesztő órákra volt szükség, így mára az oktatás mellett korlátlanul edzhetnek.

Versenyzőinkre inspirálólag hat, és nagyban hozzájárul ragyogó eredményeikhez az, hogy Groó Gyula (profi versenytánc tréner), a versenytánc szakosztály vezetőjeként folyamatosan koordinálja, felügyeli versenyzőink fejlődését, és gyakorlati tanácsokkal látja el őket.

Mind emellett igen nagy húzóerőt jelent, hogy versenyzőink olyan "magas" osztályos táncosokkal dolgozhatnak együtt, mint Tóth Orsolya (2007-es Spanyol Ranglista Bajnok) "S" osztályos versenytáncos és Schmidt József (2006-os Köztársaság Kupa győztes) "S" osztályos versenytáncos, akik szakmai tanácsokkal segítik a táncosaink felkészülését.




  TÁNCPARTNER
Ha esetleg nincs táncpartnered, segítségedre lehet a táncpartner kereső program!

MÁR FOTÓVAL IS!

Fellépések



Latin Formáció a New York BálonLatin táncos versenyző párosaink rendszeresen, nagy sikerrel szerepelnek különböző cégek és szervezetek rendezvényein. Ilyen alkalmakra a legizgalmasabb ritmusokat válogatjuk össze, melyek a temperamentumos latin táncokkal együtt nagyszerű hangulatot teremtenek.
Forgatókönyvünkkel mindig igazodunk a vendégkör korosztályához és összetételéhez, de minden alkalommal vérpezsdítően hat, mikor a műsor csúcspontján a táncosok egy fergeteges Jive-ot táncolnak, majd a szám vége felé a párok szétválnak és a közönség soraiból kérnek fel egy-egy vendéget. Ezzel a pikáns kezdéssel adjuk meg a lendületet az est további részéhez.

Szponzorok figyelmébe!
Partnereink


Néhány példa táncosaink eddigi szereplései közül:

Sun Event Kft. Rendezvénye (Rogner Hotel, Hévíz)

Component Soft Kft. Rendezvénye
(BBC-2 Irodaház, Budapest)

Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány Jótékonysági Farsangi Estje
(Novotel, Budapest)

Sun Event Kft. Rendezvénye (New Orleans Klub, Budapest)

Budapest VII. kerületi Önkormányzat rendezvénye a Szociális Munka Napja
alkalmából
(BNV „E” Pavilon Különterme)

Nemzeti Szálló Díszterme
(Budapest)

Kolping Bál (Móricz Zsigmond Gimnázium, Budapest)

Kertész Bál (Park Hotel Flamenco, Budapest)

Tesco Bál
(Csili Művelődési Központ, Budapest)

Matematikus Bál

Latin Formáció a New York Bálon



KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK
Tanfolyamok
Versenytáncosaink
Szponzorok figyelmébe
Táncpartner kereső (!)
 
| Kezdőlap | Rólunk | Táncoktatás | Rendezvények | Versenytánc | A tánc világa | Kapcsolatok | Táncpartner | Elérhetőségeink |

© New York Tánciskola
Tel: 1/246-5738 Mobil: 20/330-8425
E-mail: info@newyork.hu