Idén ősszel is a Társastáncé és a Salsáé lesz a főszerep, de természetesen nem marad el a Boogie-Woogie és Rock & Roll tanfolyam sem. Ez évtől újdonságként Latin Cardio tanfolyamot is indítunk.
Versenytáncos csoport tánciskolánkban 1999 óta működik. Óráikat
az első években klubunk vezetője, Vass
Róbert tartotta. A versenyzőknek ekkor még heti egy oktatásuk
és egy edzésük volt úgy, ahogy a többi csoportnak. A táncosok
fejlődésével azonban egyre több edzési időre és egyéb fejlesztő
órákra volt szükség, így mára az oktatás mellett korlátlanul
edzhetnek.
Versenyzőinkre inspirálólag hat, és nagyban hozzájárul ragyogó
eredményeikhez az, hogy Groó
Gyula (profi versenytánc tréner), a versenytánc
szakosztály vezetőjeként folyamatosan koordinálja,
felügyeli versenyzőink fejlődését, és gyakorlati tanácsokkal
látja el őket.
Mind emellett igen nagy húzóerőt jelent, hogy versenyzőink
olyan „magas” osztályos táncosokkal dolgozhatnak együtt, mint
Tóth Orsolya
(2007-es Spanyol Ranglista Bajnok) "S" osztályos
versenytáncos és Schmidt
József (2006-os Köztársaság Kupa győztes) "S"
osztályos versenytáncos, akik szakmai tanácsokkal segítik
a táncosaink felkészülését.
Ezeken
az oldalakon közelebbről megismerkedhetsz a New York TE. jelenlegi versenyzőpárosaival,
akik töretlen lendülettel próbálnak újabb és újabb eredményeket elérni a
versenytánc kitartást és szorgalmat igénylő világában.
„A” osztályos versenytáncosok, akik 2004. óta táncolnak együtt. Külön-külön mindketten régóta versenyeznek és több párváltást követően kezdték el a közös munkát.
Kiemelkedő
eredményeik: 2005-ben a Bécsben megrendezett „B” osztályos Latin Open táncversenyen 2. helyezés,
2006-os Latin Rising Star-on a középdöntő,
2007-ben az Érsekújvár Kupán a dobogó 3. helyezés
„B” osztályos latin táncosok, akik 2004–ben a Keszthelyi Tánctáborban kezdték meg a közös munkát. Első közös versenyük a 2005-ös Budapest Bajnokság volt, azóta is folyamatosan versenyeznek és eredményeik egyre jobbak...